Történetünk

Minősített Közművelődési Intézet logóArany János Művelődési Központot 1963-ban alapították. Ekkor készült el a művelődési központ épülete, amely abban az időben a legkorszerűbb technikai háttérrel rendelkezett. Rövid ideig járási művelődési központi szerepet is betöltött. A kilencvenes években az intézményben nyomda is működött, több helyismereti kiadvány, saját újság kiadása (Kécskei Hírek) megjelenése is fémjelzi a tevékenységet. A városi televíziónak is bázisa volt. Ebben az időben a dolgozók száma 23 fő volt. Mozivetítés minden nap volt, naponta kettő. Az épületben működő közösségek nagy száma miatt tervezték a nagyobb terek kisebb csoportszobákra osztását, amely végül nem valósult meg, sőt a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, a falugazdászt és a hegybírót is a színházteremhez kapcsolódó öltöző épületébe költöztették, a mai napig itt működnek. A kilencvenes évek végén megszüntették a nyomdai tevékenységet, ezzel párhuzamosan drasztikusan csökkent az intézményben dolgozók létszáma – 8 főre. 2001-ben került a kezelésébe az Ókécskei Közösségi Ház, amely állandó kiállításoknak (Helytörténeti kiállítás, Szabolcska Mihály Irodalmi Emlékszoba, Fáth Lajos gyűjtemény) ad otthont és időszaki kiállítóhelyként üzemel.

Jelenlegi tevékenységi köre Tóth Erika vezetése alatt (2003-2008) alakult ki, aki ismét bevezette a közművelődési tevékenységekre alapozott, minőségi feladatellátást. Szorosabbá vált a kapcsolat a település szervezeteivel, egyházakkal, iskolákkal. Az intézmény 2008. január elsejétől működik jelenlegi formájában, miután a jogelőd Városi Könyvtárat az Arany János Művelődési Központ szervezetébe integrálták, létrehozva ezzel a többcélú Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár intézményt. A művelődési központ ma is az 1963-ban elkészült épületben működik. Az egykor korszerű ház ma már nehezen szolgálja ki a közművelődési tevékenységet. A nem túl ideális körülmények ellenére is minőségi munka folyik az épületben, bizonyítja ezt a 2013-ban megkapott Minősített Közművelődési Intézményi cím elnyerése. Felújítására, korszerűsítésére több pályázatot is beadott a fenntartó. 2015-ben, TÁMOP pályázat eredményeként nyílászárók cseréjére, szigetelésre, napkollektorok felszerelésére, fűtéskorszerűsítésre, villanyhálózat felújítására, az épület külső burkolatának megújulására került sor. Kisebb pályázati forrásokból fejlesztjük a technikai eszközparkunkat.

Az Arany János Művelődési Központban 2020-tól teljesen új arculattal jelentkezünk, amely vonatkozik az infrastrukturális megújulásra – az épület belső terei teljes modernizáción esnek át – és a marketing tevékenységre, rendezvényeink minőségére is. Kiadványaink egységes, színvonalas formában jelennek meg és csábítják programjainkra a tiszakécskei lakosokat és a városba érkező vendégeket egyaránt.
Évente négy nagy, szabadtéri rendezvényt szervezünk: a Városi Majális (május 1.), a júliusi Családi Nap, az augusztus 20-i Zenés Programkavalkád és a szeptemberi, Tiszakécskei Pálinkaünnep mindegyikén sztárvendégekkel és programok színes palettájával várjuk vendégeinket.
Mindezek mellett Gyereknap, Veganap, Underground Estek, számos nagyszabású koncert és színházi- és stand up comedy előadás nyújt szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget minden érdeklődőnek.
A művelődési központ munkatársai aktívan részt vesznek a városi ünnepségek, megemlékezések szervezésében, lebonyolításában is, úgy mint az október 27-i Kécskei Áldozatok Napja vagy éppen a március 15-i ünnepség.

Intézményünk a közművelődési feladatokat minden szegmensükben, lehetőségeinkhez mérten, professzionális módon, munkatársainak köszönhetően kellő szakértelemmel, jövőbemutatóan végzi. Szeretnénk fejlődő, rendezett településünkön is kitűnni tevékenységünkkel, úgy, hogy az idelátogatók nekünk köszönhetően is messze földre vigyék Tiszakécske jó hírét, az itt megtapasztalt élmények által.